“Sokan vannak, akik elintézetlen benső viszonyaikat kívül akarják rendezni.
Abban a tévedésben vannak, hogy a másokhoz való jóság pótolhatja az önmagunkhoz való jóságot.
Sok örömtelen lélek gondolja azt, hogy a szeretet csupán az emberekhez fűződő kapcsolatait jelenti, ezért önmagához nem jó.
Önmagát lebecsüli, ostorozza, örökösen bűntudatos, s csak a túllihegett külső pótcselekvések néhány pillanatában éli meg, hogy ő nem is rossz ember.
A valódi “jótett” nem is lehet más, mint hogy a másik embert önmagához visszavezetjük saját erejére, sorsmegoldó hatalmára ráébresztjük – végső soron, hogy megtanítjuk önmagát szeretni.
Márpedig ha ezt magunkkal nem tudtuk megtenni, másokkal sem fog sikerülni.”
(Müller Péter: Szeretetkönyv)
