"Itt Torontóban sokan mondták, hogy huligánok
rabolják ki az embert parkban, utcán és téren,
de nem figyeltem. Aztán, tavaszi délutánon
nejlonszatyromban hússal, sajttal, tejjel, kenyérrel
mentem haza utcánkon. Fiatal, magas néger
egyenest nekem rohant, csomagomat elvette,
és átfogott erősen. Azt gondoltam, megkésel. Lihegett a futástól. Én
reszkettem mellette. Megfojt állóhelyzetben ez az átkozott barbár?
Felnéztem a magasba. Mosoly járt széles ajkán.
Még élvezte. Kiáltsak: most öl meg ez a ronda?
De az utca üres volt. Nincsen, ki megsegít.
Ő meg csak egyre jobban szorongatott, s ezt mondta:
„Engedje, hadd öleljem. Imádom verseit.”
(Faludy György: Angol olvasóm - Toronto, 1989)
Fura volt olvasni is ezt a verset... Milyen fura az ember, tele előítélettel...
Végig szorongtam az egészet, hogy mi lesz ennek a vége...
De ettől katarzis a katarzis, és ettől Író az író....
És Ettől JÓ az ember, tele szeretettel :)
